Bárki számára elérhető céges és gazdasági adatok
A Nemzeti Cégtár oldalán részletes információkat kaphat az ön által keresett cégről vagy interaktív grafikonokon keresztül ismerhet meg tetszőleges szűrési feltétel alapján cégcsoportokat, 16 mutató szerint.
Az elemzések a Budapesti Corvinus Egyetem és az OPTEN szakmai, elemzői és kutató munkájának eredménye, ingyenesen elérhető szolgáltatás.
Az összes (közel 600 ezer) Magyarországon bejegyzett cég hatályos alapadatait és számos kiegészítő információt tartalmaz, melyben kereshet cégnév, adószám és cégjegyzékszám alapján.
A cégek mutatóit rajzolja ki havi, negyedéves vagy éves bontásban. Szűrési lehetőségként szerepel az időszak, a régió, az ágazat, illetve a cégek különböző állapotai, eljárás- és pénzügyi adata.
Vállalkozásból kevesebb, különbségből több – így alakult a cégszám vármegyénként 2022 és 2024 között
Miközben a vállalkozások száma országosan csökkent, a háttérben teljesen eltérő folyamatok zajlottak le a magyar vármegyékben. Budapest látványosan veszített lendületéből, míg Győr-Moson-Sopron még erősödni is tudott egyes ágazatokban. A gazdasági nyomás mindenhol érezhető volt, de nem egyformán reagáltak rá a térségek.
Az építőipar 2025-öt visszafogott kezdéssel indította: a kibocsátás csökkent, a szerződésállomány mérséklődött, és az alapítások száma februárra megtorpant. A megszűnések üteme továbbra is magas, miközben a cégtrendet meghatározó tényezők egyelőre nem mutatnak fordulatot. Az ágazat számára a fizetőképes kereslet alakulása és az új vállalkozások dinamizmusa lesz meghatározó az elkövetkező időszakban.