Hírek

Adathalmazó

2007-03-01

Jogi és céges adatszolgáltatásokat kínál az Opten Informatikai Kft., amelynek ügyvezetője aláhúzza:
az információ – biztonság.

Tovább

Drasztikusan csökkenne a cégbejegyzés időtartama

2007-03-01

A jövő év közepétől egy óra alatt jegyeznék be a cégbíróságok a blankettán készült alapító okirattal
rendelkező és elektronikus eljárással bejegyeztetni kívánt cégeket, és lényegesen csökkenne az ezért
fizetendő illeték is
– áll a Petrétei József igazságügyi és rendészei miniszter által a parlamenthez
benyújtott törvényjavaslatban.

Tovább

Rekordot döntött a felszámolások száma 2006-ban

2007-01-01

Cégünk adatai szerint 2006-ban Magyarországon több, mint 10 százalékkal, 9 200-ra emelkedett a
felszámolás alá kerülő cégek száma. Ez nemcsak abszolút értelemben rekord, de a működő vállalkozások
arányában is az eddigi legmagasabb, holott a megelőző években lassú mérséklődés mutatkozott. 2006
végén 465 000 cég működött Magyarországon. Ez a szám nem egészen 10 000-rel több, mint egy évvel
korábban. A működő cégek számának növekedése alig 2 százalékos, ilyen alacsony növekedést korábban
nem regisztráltunk.

Tovább

Adó- és TBTár kiadvány cégünktől

2007-01-01

Az Opten Kft. saját Törvénytárára
alapozva olyan kiadványt jelentet meg, amely tartalmazza az adóval és
társadalombiztosítással kapcsolatos legfontosabb jogszabályokat, valamint a
változások megértését segítő elemzést. Az ADÓ és TBTár című kiadványban eltérő
szedéssel kerül jelölésre a 2006. januári állapothoz képest módosult 2007.
januártól hatályos szöveg.

Könnyebben, egyszerűbben…

2006-11-01

Az Opten Informatikai Kft. Törvénytár és EU Törvénytár termékei 2006. novemberétől új arculattal,
számos új funkcióval és kibővített adattartalommal jelennek meg.

Zsebtörvénytár másodszor

2006-10-01

Megjelent az Opten Kft. gondozásában a Zsebtörvénytár második kiadása. A nyomtatott
jogszabálygyűjtemény a leggyakrabban használt 43 magyar joganyag aktualizált, teljes szövegét
tartalmazza.

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.