Archívum

Új adathordozón a Törvénytár!

2006-08-01

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy a megnövekedett adatmennyiség miatt 2006. októberétől
TÖRVÉNYTÁR termékünket DVD adathordozón jelentetjük meg.

Tovább

Kivárnak, vagy kiábrándultak a vállalkozók? Emelkedik az eljárás alá helyezett cégek aránya

2006-07-01

Elvette a magyarok vállalkozó kedvét a választási kampány és a kormányprogram: 2006 második
negyedévében az eddigi adatok szerint a szokásosnál kevesebb új cég alapult Magyarországon. Az első
félévben a tavalyinál 344-gyel több, összesen 4400 cég került felszámolás alá, és 2001 óta nem volt
olyan magas az eljárás alá vont cégek aránya mint idén az első félévben.

Tovább

Felszámolási eljárás hetvenhét békési cég ellen

2006-07-01

Idén az első félévben 77 cég ellen folyt felszámolási eljárás Békés megyében, tavaly ugyanebben az
időszakban 109 volt ez a mutató. Érdekesség, hogy míg ebben a megyében javult e tekintetben a
helyzet, országosan romló tendenciát lehet tapasztalni: tavaly az első félévben 4058, ebben az évben
pedig 4414 felszámolási eljárást regisztráltak. Csökkent Békésben a végelszámolás alá vont
vállalkozások száma (43-ról 30-ra), valamint azoké is, amelyek ellen végrehajtás folyt (310-ről
206-ra). Idén az első félévben 225 céget töröltek a megyében, tavaly ugyanekkor 172-őt.

Tovább

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.