Archívum

Felszámolási eljárás hetvenhét békési cég ellen

2006-07-01

Idén az első félévben 77 cég ellen folyt felszámolási eljárás Békés megyében, tavaly ugyanebben az
időszakban 109 volt ez a mutató. Érdekesség, hogy míg ebben a megyében javult e tekintetben a
helyzet, országosan romló tendenciát lehet tapasztalni: tavaly az első félévben 4058, ebben az évben
pedig 4414 felszámolási eljárást regisztráltak. Csökkent Békésben a végelszámolás alá vont
vállalkozások száma (43-ról 30-ra), valamint azoké is, amelyek ellen végrehajtás folyt (310-ről
206-ra). Idén az első félévben 225 céget töröltek a megyében, tavaly ugyanekkor 172-őt.

Tovább

Kivárnak, vagy kiábrándultak a vállalkozók? Emelkedik az eljárás alá helyezett cégek aránya

2006-07-01

Elvette a magyarok vállalkozó kedvét a választási kampány és a kormányprogram: 2006 második
negyedévében az eddigi adatok szerint a szokásosnál kevesebb új cég alapult Magyarországon. Az első
félévben a tavalyinál 344-gyel több, összesen 4400 cég került felszámolás alá, és 2001 óta nem volt
olyan magas az eljárás alá vont cégek aránya mint idén az első félévben.

Tovább

Kivárnak, vagy kiábrándultak a vállalkozók? Emelkedik az eljárás alá helyezett cégek aránya

2006-06-01

Elvette a magyarok vállalkozó kedvét a választási kampány és a kormányprogram: 2006 második
negyedévében az eddigi adatok szerint a szokásosnál kevesebb új cég alapult Magyarországon. Az első
félévben a tavalyinál 344-gyel több, összesen 4400 cég került felszámolás alá, és 2001 óta nem volt
olyan magas az eljárás alá vont cégek aránya mint idén az első félévben.

Tovább

Adatfrissítés IM adatbázis alapján

2006-06-01

Az Opten Kft. megvásárolta az Igazságügyi Minisztériumtól (IM) azokat a cégadatokat, melyek 1995 óta
nem jelentek meg a Cégközlönyben. Ezeket betöltöttük a Cégtár Céginformációs rendszer adatbázisába.
A változások több mint 100.000 céget érintenek, melyekre mostantól igaz, hogy az adataik megegyeznek
az IM-ben nyilvántartott adatokkal.

Tovább

Opten: nem az adat az érték, hanem a szolgáltatás

2006-06-01

Offenzív stratégiával nyomul előre az Opten Informatikai Kft. az online jogi és céginformációs szolgáltatások piacán. A cég a FigyelőNettel közösen elsőként jelentette meg ingyenesen a hatályos jogszabályok gyűjteményét illetve az összes Magyarországon bejegyzett cég alapadatát, és ugyancsak elsőként tette ingyenessé – érdekképviseleti szervezetek tagjai számára – követelés-nyilvántartó rendszerét. Tóth Tamás ügyvezető igazgató szerint azonban téved, aki azt hiszi, hogy nonprofit vállalkozásról van szó.

Tovább

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.