Archívum

A tíz legjobb üzlet Magyarországon

2008-02-01

Tudja meg, melyik üzletágban lehet a legnagyobb hozamot elérni! A toplista közel 300 ezer társas vállalkozás 2006. évi pénzügyi beszámolói alapján készült, a céginformáció-szolgáltató Opten Kft. statisztikái alapján.

Tovább

Javulóban a kicsik fizetési fegyelme?

2008-02-01

Az Opten Kft. kimutatásai szerint a kis- és középvállalkozások 2006 második felében, illetve a múlt év első negyedében keletkezett, lejárt számláikkal sokkal ritkábban fordultak követeléskezelő céghez, mint 2006-ban. Ennek persze az is oka lehet, hogy a vállalkozások a korábbinál sokkal tovább ülnek lejárt számláikon – erre az elmúlt időben több követeléskezelő cég vezetője is utalt -, ám ettől még tény, hogy míg az Opten kimutatásai szerint 2005-höz viszonyítva 2006-ban mintegy 30-35 százalékos adósságnövekedést lehetett kimutatni a kkv-k esetében, tavaly az adósságállomány csak nyolc százalék körüli mértékben nőtt. Láthatóan az Opten is óvatos: ezt jelzi, hogy a vállalkozás szerint az idei év első félévének adatai döntik majd el, hogy valóban beszélhetünk-e a fizetési fegyelem javulásáról a kkv-k esetében. Az eredményt ugyanakkor előrevetíti, hogy az Opten és az Euler-Hermes Hitelbiztosító által kizárólag bankok, pénzügyi intézmények számára elérhető online követelés-nyilvántartó rendszer (EHO) is a statisztikai adatokat igazolja.

Tovább

Lassú tisztulás indult az ágazatban

2008-02-01

A tavalyi mélyrepülés nyomán az építőiparban tovább emelkedett a fizetésképtelenségi eljárások száma. A magyarországi építőipar sajátossága azonban, hogy a sok önként vagy kényszerből megszűnő vállalkozással párhuzamosan legalább annyi alakul újonnan, így évről évre több eszkimó fut versenyt a csökkenő számú fókáért. Mivel a vállalkozásokat egy-egy téves döntés akár csődbe is viheti, a beruházók azzal próbálják meg a veszélyt csökkenteni, hogy az egyes projekteket külön cégbe szervezik ki, amelyet a beruházás teljes kifutása után végelszámolással megszüntetnek.

Tovább

Javuló fizetési fegyelem a kkv-knál?

2008-01-01

Míg 2005-höz viszonyítva 2006-ban mintegy 30-35 százalékos adósságnövekedést lehetett kimutatni a kis-
és középvállalkozásoknál, tavaly az emelkedés jelentősen mérséklődött, az adósságállomány csak
mintegy nyolc százalékkal nőtt.

Tovább

Végelszámolással szűnnek meg a kényszervállalkozások

2008-01-01

2007-ben nem változott érdemben a felszámolások száma Magyarországon, a végelszámolással bezárt munkaviszonyt leplező vállalkozások száma viszont 61 százalékkal emelkedett. Szomorú jelenség ugyanakkor, hogy a cégek megszűnésének több mint fele vezethető vissza rossz gazdálkodásra, vagy valamilyen negatív üzleti magatartásra – derül ki az Opten Kft. 2007-es tendenciákat összesítő jelentéséből.

Tovább

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.