Archívum

Egyre több a nő a cégvezetők között

2009-03-01

Keresd a nőt! – tartja a régi francia szállóige. A világtendenciák egyre inkább érvényesek Magyarországon is, azaz a gazdasági életben a női vezetők és cégtulajdonosok szerepe és aránya nő, amit a nemzetközi és hazai kutatások is igazolnak. Az Opten Kft. legfrissebb statisztikája azokat a hazai kis- és középvállalkozásokat vizsgálta, amelyeknek az élén nők állnak mint tulajdonosok és vezetők.

Tovább

Februárban végelszámolásba menekültek a cégek

2009-03-01

Nem folytatódott februárban a felszámolások számának brutális növekedése, de a korábbinál lényegesen több végelszámolást tett közzé a cégbíróság. Trendfordulókról korai beszélni; most vehetünk egy nagy levegőt, de a kilátások továbbra is rosszak – derül ki az Opten céginformációs szolgálat legfrissebb jelentéséből.

Tovább

Most ért ide a csődhullám

2009-02-01

2009 első hónapjában egy híján 1400 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást Magyarországon. Ez minden idők legrosszabb havi adata – derül ki az Opten céginformációs szolgálat közleményéből. A felszámolások száma meredeken emelkedik, így a cég elemzése szerint idén minden bizonnyal több mint 17 000 társaság jut erre a sorsra.

Tovább

Lúzer és Finito

2009-02-01

Máté Krisztina (műsorvezető): – Súlyos veszteségek érik a magyar építőipart. A válság, főleg a keresztbetartozások, és csalások miatt egy amúgy is nehéz helyzetben lévő iparágat érint. A kilátások szerint minden 20. céget felszámolnak idén. 300 ezren dolgoznak az építőiparban, többek közt az ő állásukról van szó. A veszteségrekordot az az ember tartja, akinek 169 cégéből 88 felszámolás alatt áll. Abból vagy 10 eredetileg is lúzernek, tehát vesztesnek nevezett el.

Tovább

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.