Archívum

Tovább tart a felszámolási és cégalapítási láz az építőiparban

2014-04-24

Idén az első negyedévben 1562 cég szűnt meg az építőiparban Magyarországon, ez 33 százalékkal több, mint egy évvel korábban – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A megszűnések mögött legnagyobb számban még mindig a felszámolások állnak, de jellemző adat, hogy az első negyedévben már 1114 kényszertörlést indítottak a hatóságok, szemben az egy évvel korábbi 168-cal. A cégtörlések tekintetében romlottak a magyar építőipar cégstatisztikai adatai az elmúlt egy évben, és ebben 2014 első negyedéve sem hozott változást.

Tovább

Újra növekszik a cégbirodalom

2014-04-03

Az első negyedévben 9.583 cég szűnt meg Magyarországon, ez a tavalyi utolsó negyedév után a második legrosszabb három hónap a magyar gazdaság történetében. Március végén a 12 hónapra visszatekintő cégtörlési mutató 36.580-nál állt meg, ez 32,5 százalékkal magasabb érték, mint egy évvel korábban. Az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató szerint a megszűnési hullám cégalapítási lázzal párosul, ami a vállalkozások további egészségtelen hígulását eredményezi.

Drasztikusan visszaesett a vállalati hitelállomány

2014-04-01

Több mint 30 százalékkal csökkent a vállalatok hosszú lejáratú kötelezettségállománya 2009-hez képest. Az Opten céginformációs szolgáltató elemzése szerint a bankok számlavezető ügyfélkörében 7 és 15 százalék között szóródik a kiemelt kockázatú ügyfelek aránya. Márpedig a stabil hitelportfóliók, a hitelezés felfutása és a beruházások növekedése létfontosságú lenne a magyar gazdaság számára. A pénzintézetek a kint lévő „rossz” portfólió leépítése mellett csak a legjobb minősítésű ügyfeleknek folyósítottak újabb beruházási hiteleket.

Tovább

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.