Kellemesen telt az építőipari nyár

2018-09-20

A nyári időszak mindig az egyik legizgalmasabb időszak az építőipar számára. 2018 nem keltett csalódást e tekintetben, mind a termelési, mind a cégalapítási számok erősen pozitív jeleket mutatnak.

„A termelési számokat tekintve 2016 eleje óta egyenletes erős ütemben növekszik az építőipar, nem volt ez másképpen idén nyáron sem” – kezdi az elemzését Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. Júniusban és júliusban 2 számjegyű növekedési arányok voltak jellemzőek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Mindegyik építőipari ágazat szépen teljesített termelés, szerződésállomány és új szerződésállomány tekintetében is.

Júliusban a növekedés már-már extrém értékeket is produkált bizonyos mutatók tekintetében. A július végi szerződésállomány a KSH adatai szerint 61,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg az új szerződések volumene 70,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. A termelési volumen 38 százalékos növekedést mutat, igaz, a munkanaphatással kiigazított index csak 4,5 százalékos emelkedést jelez.

A növekedés természetesen jó hír, de ugyanakkor az ilyen mértékű emelkedés már veszélyeket is hordoz magában. Nyilvánvalóan a termelő kapacitás, a gépek, a specialisták és a szakmunkások száma és minősége nem tud évről évre 30-50 százalékos növekedést produkálni. Emiatt a növekedés egyes területeken erős áremelkedéssel és minőségügyi problémákkal is együtt járhat. Nem beszélve a nagy piaci projektek finanszírozási kérdéseiről, amelyek szintén nagy kockázati tényezőt visznek az ágazat jövőjébe.

A megnövekedett kereslet és termelés a cégalapítási számokban is erősen meglátszik. A nyári hónapokban 15 százalékkal növekedett a cégalapítások száma 2017 nyarához képest is, amely már szintén magas bázist jelentett.
 
Építőipari cégalapítások 2016-2018 nyári hónapjaiban
 
  2016 2017 2018
Június 312 372 359
Július 234 301 353
Augusztus 190 346 458
Nyári hónapok összesen 736 1 019 1 170
 
2018 nyarán a cégalapítások mellett 987 cégtörlés lett közzétéve az ágazatban. Így a hazai ágazatok közül szinte egyedülállóan növekszik a szektorban lévő működő cégek száma. Megnyugodni az ágazat szereplőinek azért távolról sem lehet, a magas cégalapítási és cégtörlési arány összességében magas fluktuációt jelent, ami egészségtelen a cégstruktúra szempontjából. Havonta még mindig 50-60 felszámolás indul az ágazatban, ami jóval kedvezőbb a korábbi évek adataihoz képest, de még mindig veszélyesen magas és sok kifizetetlen számlát jelent.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) augusztusra vonatkozó értéke az építőiparban átlagosan 18-19 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Baranya, Vas és Zala megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye produkálta.
 


Opten – CFI megyénként az építőiparban, 2018. augusztus
 
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten – CFI
Baranya 9 3 1 9,99%
Vas 4 3 1 10,41%
Zala 5 3 0 11,15%
Veszprém 10 2 0 12,22%
Győr-Moson-Sopron 17 6 3 14,44%
Fejér 9 14 5 15,63%
Borsod-Abaúj-Zemplén 17 9 5 16,06%
Csongrád 9 13 0 18,74%
Pest 72 58 3 18,85%
Tolna 4 8 0 18,92%
Békés 6 5 3 18,94%
Komárom-Esztergom 11 11 2 18,98%
Somogy 7 7 1 19,09%
Heves 9 7 7 20,92%
Bács-Kiskun 16 14 1 21,63%
Főváros 180 112 7 25,12%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 24 10 3 25,39%
Hajdú-Bihar 21 18 2 25,74%
Jász-Nagykun-Szolnok 18 6 1 26,97%
Nógrád 10 3 2 31,90%
ÖSSZESEN 458 312 47 19,05%
*Újonnan indult eljárások
 
 

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.