Már 54 ezer személy van eltiltva a cégügyektől

2019-03-13

Tovább emelkedett az cégvezetéstől eltiltott magánszemélyek száma, egy év alatt 13 ezer magánszemélyt tiltottak el, így összességében már 54406-an állnak eltiltás alatt.

„Fejlődő gazdaság és szigorodó cégjogi környezet ide vagy oda, úgy tűnik, hogy még mindig nagyon sok tisztogatni való van a hazai cégvilágban” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. A cégbíróság jogerősen megállapított, ki nem elégített hitelezői követelések és be nem fizetett pénzbírságok esetén tilthat el magánszemélyeket a cégügyektől.

A 2018-as eltiltások száma 13 ezer fölé szaladt, ami magasabb, mint a 2017-es érték, de nem lóg ki lényegesen a korábbi évek trendjéből. A helyzet tehát lényegesen nem romlott, de úgy tűnik, a hazai üzleti etikán és a cégek likviditási helyzetén továbbra is lenne mit javítani. Az eltiltások elviekben tisztító hatásúak, hiszen az eltiltott személyek 5 évre eltiltásra kerülnek a cégvezetési, cégképviselői jogkörtől és egyes tulajdonosi szerepköröktől is.
 
Év Újonnan eltiltott személyek száma
2010 479
2011 702
2012 1 139
2013 1 991
2014 5 147
2015 12 554
2016 13 015
2017 12 184
2018 13 020
 
Az eltiltások száma beállni látszik, ami két dolgot jelenthet, egyrészt, hogy az intézkedésnek nincs túlzott megelőző ereje, de jelentheti azt is, hogy a hazai cégjogi adminisztráció sávszélességén jelenleg ennyi esetszám fér át. A 2015 óta évi 12-13 ezer eltiltás történt, ami azt jelzi, hogy 2019 végére tetőzhet az eltiltottak száma 62 ezer körül. Az ezt követő időszakban már sok lesz a lejáró eltiltás is, ami kiegyensúlyozza az újonnan eltiltottak számát.

A regionális bontásban az látszik, hogy Budapesten és Pest megyében tömegesek az eltiltások, de ez talán nem is olyan meglepő, hiszen ezeken a területeken a cégek száma is igen magas. Szintén magas az eltiltások száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Fejér és Hajdú-Bihar megyében.
 
Megye Eltiltott személyek száma (fő)
Főváros 14 372
Baranya megye 1 475
Bács-Kiskun megye 1 882
Békés megye 868
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2 562
Csongrád megye 1 142
Fejér megye 2 451
Győr-Moson-Sopron megye 986
Hajdú-Bihar megye 2 198
Heves megye 1 216
Komárom-Esztergom megye 1 649
Nógrád megye 849
Pest megye 7 430
Somogy megye 1 112
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1 725
Jász-Nagykun-Szolnok megye 1 100
Tolna megye 661
Vas megye 412
Veszprém megye 1 033
Zala megye 513
Egyéb/Külföld/Ismeretlen 8 770
 
 

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.