Minden szakma rendet rakhat soraiban! Már ingyen is elérhető az Opten követelés-nyilvántartó rendszere

2006-05-01

Minden szakma lehetőséget kap arra, hogy részt vegyen a magyar gazdaság kifehérítésében, és a
körbetartozások rendszerének fölszámolásában, miután az Opten Kft. ingyenessé tette az ÉVOSZ-szal
közösen megformált követelés nyilvántartó rendszerét.

Mától bármilyen szakmai szövetség, kamara, vagy más érdekvédelmi szervezet lehetővé teheti tagjai számára az Opten követelés-nyilvántartó rendszerének ingyenes használatát – jelentette be Tóth Tamás, az Opten Kft. ügyvezető igazgatója. Az Építési Vállalkozások Országos Szakszövetségének tagjai máris ingyen használhatják a rendszert, és aláírta már a csatlakozásról szóló dokumentumokat számos egyéb szövetség, egyesület és kamara is.

„A lánctartozásokból eredő veszteségek mérséklésében nagyon fontos szerepet játszhatnak azok a szolgáltatók, amelyek a követelésekkel kapcsolatos kockázatok kezelésében segítik a szállítókat. Örvendetes, hogy hazánkban ez a piac is fejlődésnek indult” – nyilatkozta Pongorné Dr. Csákvári Marianna, a GKM helyettes államtitkára.

Az Opten rendszerében valamennyi magyar vállalkozás adatai megtalálhatók, a cég az Igazságügyi Minisztériumtól vásárolt hivatalos adatok alapján csaknem 700 ezer magyar vállalkozás valamennyi cégbíróságon bejegyzett adatát tartja nyilván. Ezek között szerepel jelenleg 30 ezer olyan cég is, melyekkel szemben egy vagy több jogos követelés áll fenn. Az induló adatbázis hamarosan másfélszeresére bővül és folyamatosan frissül, így minden eddiginél szélesebb adatbázissá növi ki magát. A felhasználók is fölvihetnek új adósokat a listára, így maguk is hozzájárulhatnak az adatbázis tökéletesítéséhez. A rendszer ingyenes monitoring szolgáltatást is nyújt, vagyis értesíti a felhasználót ügyfeleinek adatváltozásáról. A csatlakozó szövetségek tagjai 10 ezer forint erejéig ingyenesen kérhetnek le mérlegadatokat és cégbíróságon bejegyzett hivatalos adatokat egy-egy cégről, és a keret erejéig információt kaphat az adott cég maximális hitelkeretéről, vagy csődesélyéről.

„A Magyar Bankszövetségnek elemi érdeke, hogy megszűnjön a körbetartozások rendszere, ezért értelemszerűen támogatjuk a kezdeményezést” – nyilatkozta Nyers Rezső a Bankszövetség főtitkára. Nyers szerint az Opten adatbázisa a bankok számára elsősorban a hitelezési kockázat elemzése során lehet hasznos, hiszen a vállalkozások sokszor előbb adósodnak el beszállítóik felé, mint hogy elmulasszák az aktuális banki törlesztő részlet fizetését, ezért az Opten rendszere frissebb képet adhat egy vállalkozásról, mint a rosszul fizető adósokat tartalmazó BAR.

Kiadás dátuma: 2006. május

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.